A camargue-i ló
A camargue-i büszke tartású, kis testű fehér ló, amely a Rhone folyó deltavidékén, a Földközi-tenger francia partján él. Hazájában még ma is vannak ennek a kedvelt lófajtának félvadon élő ménesei.
A camargue-i ló története
A camargue-i robosztus, keménykötésű és ügyes ló, amely az évezredek során alkalmazkodott a Rhone-delta megeröltető klímájához és rendkívül szerény vegetéciójához, valamint a jellemzően szeles időjáráshoz.
Bizonytalan eredet
A camargue-i eredete bizonytalan, azonban valószínűleg már sok ezer éve a Rhone deltájában él. Lascauy és Niaux barlangjaiban (15.000 évvel időszámításunk előtt) olyan sziklarajzok láthatók, amelyek a camargue- lóhoz nagyon hasonlító állatokat ábrázolnak. Ereiben valószínűleg ott csörgedez a keleti gótok ázsiai és mongol lovainak vére, akik több mint 2000 évvel ezelőtt törtek be Dél-Franciaországba. A 7. és a 8. században a kis termetű camargue-i lovak a szaracénok erőteljes berber lovaival párosodtak, s ma is magukon viselik azok jegyeit.
Egy védett faj
A camargue-lovat, amelynek csapatait manades-nek nevezik, azóta nem érte semmilyen külső hatás. Ahhoz a kis számú európai fajhoz tartozik, amelynek több mint ezer éve nem változnak.
A címargue-i ló ma
A camargue-it hivatalosan csak 1968-ban ismerték el külön fajként. Létezik saját tenyésztőegyesületük, a tenyészcsődöröket az Uzés-ben székelő állami méntelep ellenőrzi. A manades-ben ugyan már nem élnek olyan szabadon, mint azelőtt, de a Camargue -ban élő félvad lovak száma az utóbbi időbenm jelentősen megnőtt. A tehénpásztorok általában camargue-lovakon közlekednek, amikor marhacsordáikkal átvonulnak ezen a vad vidéken. A sós vízű Vaccarés-i tó melletti természetvédelmi terület megcélzó turizmus erőteljes fejlődésével a camargue-ló manapság szabadidőlóként is egyre közkedveltebbé válik.
A camargue-ló nagyszerűen alkalmazkodott a rideg mocsárbéli élethez. Náddal, fűvel, valamint mocsári növényekkel is táplálkozik. A misztrál, a tenger felől a mocsár fölé érkező, kellemetlen szél szinte nem is zavarja, ahogy a nyári nagy forróság vagy a téli mocsarak jeges vize sem. Kemény patáival a camargue-ló bármilyen hosszú ideig képes állni az iszapban , anélkül, hogy ennek bármiféle következménye lenne.
Faji jegyek
Camargue hosszan elnyúló, mocsaras vidék a Rhone deltájában- ott, ahol a folyó a Földközi-tengerbe torkollik. A vidék széles térségeit csapolták le és szárították ki, hogy rizst és szőlőt termesszenek. A térség ma részben természetvédelmi övezet, és a lovak továbbra is ott élhetnek.
Küllem
Feje háromszögletű, erős, rövid nyaka szögletes vállakon ül. A hát aránylag rövid, a far csapott. Mély, széles mellkasa van, erős lábai és kifejező csánkjai. Patái olyan kemények, hogy szinte soha nem kell őket megpatkolni. Szapora lépéseit viszonylag magas és tágas mozdulatok jellemzik. Ügetésben alig lovagolják, mivel ügetőlépései meglehetősen rövidek, ezért kényelmetlen. A camargue-i lovat azonban hosszú távokon canterben, egyenletes és nyugodt vágtában gond nélkül meg lehet lovagolni.
Marmagasság
Mintegy 140 cm, néha kevesebb (ebben az esetben camargue-póniról beszélünk).
Szín
Szürke. Születésükkor a csikók feketék, barnák, vagy sötétszürkék.
Jellem
A camargue-ló különösen ellenálló fajta, amely hozzászokott a mocsaras és sós vidéken való nem könnyű élethez. Nagyon igénytelen, tereplónak rendkívül alkalmas, mivel lépései abszolút biztosak. Barátságos természete és bátorsága megbízható társsá teszik.Ennek ellenére a camargue-lovat nem szabad kiszakítani származási helyéről, mivel csak ott érzi igazán jól magát. Hozzászokott a bikákkal való békés együttéléshez, és ugyanolyan természetességgel köröz körülöttük, mint ahogy egy juhászkutya a nyáj körül.

|